11 Mérföldkő a baba fejlődésében

A baba fejlődésének mértéke az első évei során hihetetlen. A pici, fekvő apróságból, aki azt sem tudja még hol az orra, egészen az kis okos totyogóig, akinek rendkívül sok mondanivalója van, mászik és már képes önállóan táplálkozni. Olvass többet az ügyességük fejlődéséről – mérföldköveikről.

Data publikacji: 19-09-2018 Data modyfikacji: 06-07-2020

A szülők figyelik a babájuk fejlődését, rögzítik és nagyon büszkék, másrészről viszont nagyon aggódnak, ha észrevesznek valamiféle késedelmet, amelyet figyelmeztető jelnek vesznek, mely szerint a gyermekükkel nincs valami rendben. Nagyon gyakran viszont erre nincs szükség, mivel a standard idő az új képességek megtanulására széles. Fontos azonban, hogy a fejlődés előrehaladása és az egyes készségek nagyjából egymás után jelenjenek meg, mert bizonyos képességek megtanulása megalapozza a következő szakaszt.

Vessünk tekintést a baba fejlődésének fontosabb mérföldköveire – új képességek, amelyek természetesen jelennek meg az adott fejlődési szakaszban.

1. A környezetre való reagálás

A már egy hónapos baba észleli a környezetét: abbahagyja a sírást, ha felemelik, ha valaki beszél hozzá, akkor az arcára néz, vagy az anyukájára etetés közben, a fény felé fordítsa a fejét és arcát, követi a játékot a szemével. Már az ilyen kis pici baba jelzi, hogy szüksége van rád, és te, aki egy egyfajta szimbiózisban él vele, megtanulod, hogyan elégítsd ki a szükségleteit. 

2. Az első hangok kiadása

A baba különleges beszéde a második – harmadik hónap körül alakul ki. Ezek főleg torokhangok, főleg velárisak, mint a "gli, kli, tli, gu, gla". A kezdetekben ezek spontánnak, viszont később azt jelzik, hogy a babának jó kedve van és hogy örül az ismerős arcok látványára.

3. A fej és a mellkas megemelése

A baba folytonos mozgása az izmai edzését eredményezi. Ezért fontos, hogy megadjuk a csecsemőnek a lehetőséget, hogy megdolgozhassa a teste különböző izmait úgy, hogy különböző testhelyzetekbe helyezzük őt. Ha a hasára helyezed őt, lehetővé teszed számára, hogy megdolgoztassa a mell és nyakán található izmokat. Ez az fej és mellkas önálló felemelésével nyilvánul meg a 3.-4. hónap környékén. A baba megtámassza magét a kezei segítségével és felemeli a fejét. Az elején inkább hasonlít egy bólogató kutya játékra, de gyakorlattal a fej stabilitást nyer és ekkor a baba új kilátást szerez és kezdő pozícióval elkezdi felfedezni a világot.

4. Markolás

A baba élete harmadik hónapja körül képes megtartani a dolgokat a kezében, viszont a tudatos, tervezett markolás hat hónapos kora körül jelenik meg. A gyermek a tenyerével és a hüvelykujjával megmarkolja a tárgyat, szájába veszi, megpróbál manipulálni vele, áthelyezi az egyik kezéből a másikba.

5. Átfordulás

Az átfordulás a hasáról a hátára, majd vissza, egy olyan képesség, amelyet a baba hat hónapos kora körül tanul. Az elején a gyermek nagyon ügyetlen, mivel meg van lepődve a testhelyzetétől, később ezt a képességet fejleszti és tudatosan használja, hogy valamilyen tárgyat elérhessen, például egy játékot.

6. Gügyögés

A beszédszervek fejlődése alatt, a baba hat hónapos kora körül az első hangok átalakulnak gügyögéssé. A baba megismétli és utánozza a körülötte lévő hangokat, szótagokat, kísérletezik a hangokkal, dallamukkal és a hang intenzitásával. Van egy rossz hírünk is azonban – mégha a hat hónapos baba beszéde úgy is hangzik, mintha mamát, apát vagy babát mondana, ezzel örömet okozva a szülőknek, valójában még mindig nincs megkülönböztető és indikatív jelentése.

7. Mászás

Sokszor a mászást a kúszás előzi meg (a hatodik-nyolcadik hónap tájékán), a mozdulat, amely során a gyermek használja a kezében található erőt, hogy eltolja a testét. Bizonyosodj meg róla, hogy nem áll meg ennél és eljut egészen a mászásig, amely a kezek és lábak váltakozó munkája. Ez a váltakozó mozgás egy rendkívül fontos teljesítmény a koordinációban, nagyon pozitív hatása van az agy működésére, és különösen a féltekek közötti kapcsolatokra, hozzájárulva a binokuláris látáshoz, a binaurális halláshoz, a bal és jobb kéz és lábak összehangolásához, amely segítséget nyújt majd a jövőben a gyermeknek.

8. Felülés

Körülbelül ugyanabban az időben (nyolcadik – kilencedik hónapos korban) a baba megtanul felülni. Ez a testhelyzet rendkívül vonzó a kisgyermek számára, mivel a kezeivel szabadon játszhat, figyelheti a környezetet, szóval arra fog törekedni, hogy megtanulja minél hamarabb. És ne aggódj, meg tudja csinálni egyedül is, ha már az izmai, törzse és ízületei készen állnak majd. A gyermek bármilyen siettetése a felnőttek által, mint pl. a felültetése, vagy párnákkal való körülhalmazása nem segítség, sőt akár még ártalmas is lehet.

9. Saját magát álló helyzetbe tolása

A szülők gyakran helyesen értelmezik ezt, miszerint gyermekük hamarosan járni kezd. Saját magát álló helyzetbe tolása és a bútorok mellett állás egy ideiglenes állapot, a baba felkészülése a sétára. Minden egyes nap a baba magabiztosabb a saját lábain, hosszabb ideig képes állni, majd a bútorok mellett kezd el tipegni az egyik oldalról a másikra. 

10. Reagálás a névre

Az egy éves gyermek reagálni kezd a saját nevére. Szintén megérti az egyszerű utasításokat, főleg a különböző kontextus által támogatottakat. A legtöbb gyermek elkezdi tudatosan használni az egyszerű neveket, leggyakrabban az anyut vagy aput.

11. Sétálás

Bizonytalan, remegő, rövid lépésekkel kezdődik a legközelebbi tárgyhoz, ahová kapaszkodva el tud jutni. Hamarosan, viszont már az anyuka és apuka karjaiba fog sietni. A séta a szülők által leginkább türelmetlenül várt készség. Azonban nem szabad elsiettetni. A látszat ellenére nagyon bonyolult tevékenység, amelyhez koordináció, képzett egyensúly és erős izmok szükségesek a baba hátán, csípőjén és lábán. 

Tudnod kell, hogy amíg egy totyogó kisgyermek elsajátítsa a sétát, az hosszú folyamat. Élete 12. hónapjától egészen a 18. hónapig tart és ha bármilyen módon is megpróbálod siettetni, mint pl. a kezén fogva sétálva vagy járóka segítségével, az túlterhelést okozhat a csont-ízületi rendszerben, károsodást okozhat az ínszalagokban és ízületekben, amely a későbbiekben ortopédiai kezelést igényelhet. Az alapelv itt rendkívül egyszerű: a baba sétálni kezd, ha már készen áll, és biztos lehetsz benne, hogy el fog kezdeni, mivel önmaga is rendkívül szeretne és arra törekedik, hogy fejlessze e készségeit.

Hasonló cikkek
hu_HU Bővebben

A harapás elsajátítása

Az étel harapása fontos az önálló táplálkozáshoz és nélkülözhetetlen a beszéd helyes fejlődéséhez. A felnőttek számára ez a képesség természetesnek tűnik, viszont a gyermeknek meg kell tanulnia. Ebből ...

hu_HU Bővebben

Az újszülött fürdetése

mádnivaló pici kezecskék, lábacskák, szemecskék, fülecskék, orrocska - minden olyan pici és teljesen függ az anyukától és apukától. Már a baba fürdetésének a gondolata is elég, hogy félelmet keltsen a ...

hu_HU Bővebben

Mit tehetünk kisgyermekünk megfázásakor?

Az őszi hűvös idő, hőmérséklet ingadozások és eső nem kedveznek a baba egészségének. Mivel az immunrendszerük még nincs kifejlődve, tüsszögni és köhögni kezdenek, folyni kezd az orruk. Hogy mit tehetünk ...

hu_HU Bővebben

Nyugodt alvás

Vannak olyan napok, amikor a pici nem fog tudni órákig elaludni, aztán felkel az éjszaka közepén és a napját már hajnali háromkor kezdi. Tehetetlen vagy és úgy érzed, hogy már nincs erőd. Nem tudjuk elaltatni ...

hu_HU Bővebben

A baba száj higiéniája

Az íny higiéniája, majd később a baba tejfogainak gondoskodása, befolyásolja a beszéd és fogak fejlődését, de szintúgy a kicsi teste általános állapotát. A száj megfelelő higiéniája segít a fogi problémák ...

Ajánlott termékek